2020. 03. 22. imaóra

2020. 03. 22.              IMAÓRAI ALKALOM

KÉRJÜK ISTENT, HOGY GYOMLÁLJON KI A LELKÜNKBŐL MINDENT, AMI CSAK MEGGÁTOL MINKET A VALÓDI ALÁZATBAN!   
“Megjelentette néked oh ember, mi legyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és, hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”  
(Mikeás 6:8. Károli fordítás, 1991)
Kedves Jelenlevő!
Kedves Testvérnők, Testvérek!
  A Magyar Baptista Egyház, 2020-as Áhítata a fenti imakérést ajánlja a figyelmünkbe, mai napra.
Felhívás, egyben szándék és óhaj. Vágy és törekvés, a lelki fejlődésünk érdekében!Ki ne szeretné, hogy hívő életében, tovább lépjen? Ne rekedjen meg? Ne savanyodjon meg lelke, mint annak a bizonyos embernek a tej az ő szájában?
Még akkor is, ha újjászületett keresztényről van szó? Ki ne vágyna arra, hogy napról, napra, közelebb kerüljön Mesteréhez, üdvössége biztosítékához?
“Aki püspökséget kíván, jó dolgot kíván.” – Írja Pál apostol, szolgatársának, Timóteusnak  (Tim. I. 3:1) Asszociálva a fenti igeversre, bátran mondom: aki a Megváltó Jézus Krisztussal akar járni, növekedni akar lelkiekben, az jó dolgot kíván! Elmegy rendszeresen Istentiszteletekre, Bibliaórákra, nem utolsósorban Imaórákra, jól teszi! Amennyiben a szolgálatokban is részt vesz, még jobban teszi! Törekszik az üdvösségre.  Hogyan kapcsolódik ehhez az alázat, mint jellemvonás? Legyen segítségünkre az alábbi néhány példa a Szentírásból, hogy az imakérés elmélyüljön bennünk; illetve, meglássuk az alázat fontosságát. Elsőként, a Dániel könyve, 4. fejezetben olvasható történetet említem meg. Nabukodnozor, a közép-ázsiai birodalom, Babilon királya és Dániel, Jahveh prófétája a két főszereplő. A király álmot lát, amitől megretten. Magyarázatot vár. Az udvarában szolgáló “írástudók és varázslók” nem tudnak értelmes választ adni neki (Dán. 4:2-4) Dániel, vállalkozik az álom megfejtésére.
Egy hatalmas fát látott álmában Nabukodnozor. Akkora volt, hogy az, hogy felüdülést szerzett vadaknak, madaraknak. Ám, utasítás hangzott “egy Vigyázó és Szent” szájából: “Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit, és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ágairól. De gyökereinek törzsökét hagyjátok meg a földben, és vas és érc láncokba verve a mező füvén; égi harmattal öntöztessék, és a barmokkal legyen része e föld füvében. Az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljék el felette. Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.” (Dán. 4:11-14)  Dániel elmagyarázta a királynak, hogy a megcsonkítandó fa, éppen őt jelképezi! A király kerül nem sokára olyan helyzetbe, hogy úgy fog élni “hét ideig”, mint egy “barom” és füvet fog enni, az ég harmatját inni. (Dán. 4:19,22)  Olyan személy elé állni, aki élet és halál ura, önmagában bátorságot kíván. Egy világbirodalom urának, királyának a szemébe mondani, hogy rövidesen, a közönséges igavonó állatokhoz lesz hasonló, mennyivel inkább az? A 24. versben olvashatunk egy fontos mozzanatot: “Azért, óh király, az én tanácsom tessék neked, és vétkeidtől igazság által szabadulj  és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.”Dánielnem büszkén, mindent, mindenkinél jobban tudó bölcsként feddi meg a királyt. Még a régi Károli fordítás szerint is, alázatos megszólítás olvasható ki a versből.
Mennyire összecsengnek a Mikeás 6:8. versével az “elvárások”, amelyeket az Úr kíván meg, szolgáival szemben! Ez a felhívás, mindenkire vonatkozott a múltban és a jelenben is! Irgalmasság. Igazságosság. Alázat. Alázat! Nem pedig, álalázat. Ezek megtartásából származhat a mi békénk.
Kijelenteni azt, hogy akármilyen földi hatalom Isten kezében van, és annak adja, akinek akarja. Megaláztatnak a legnagyobbak is, ha a Mindenható úgy dönt, ez volt az álom, fő mondanivalója.
Nabukodnozor, úgy tűnik, nem tudta kellően megalázni Dániel kérése ellenére sem, magát. Beteljesedett rajta a jövendölő álom. (Dán. 4:25-33)
Az Úr alázattal van irántunk. Sokszor, sokat megbocsát! A királyok, hatalmasságok és a “kicsik” iránt egyformán irgalmat gyakorol. Ennek köszönhette Nabukodnozor ott, akkor, hogy a “hét idő” lejártát követően, visszanyerte normális gondolkozó képességét. Visszakapta királyi címét, birodalmát.
Ahhoz, hogy belássa, csak úgy juthat előre, akkor mondhatja magát valakinek, ha az Úr is úgy akarja, meg kellett őrülnie egy bizonyos időre. Ki kellett vetkőzni emberi mivoltjából. Meg kellett, hogy fosztasson hatalmától, rangjától. Ez vezetett alázatához.
Így tudta kimondani az alábbiakat:Most azért én, Nabukodnozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt; mert minden cselekedete igazság, és az ő útjai ítélet, és azokat akik kevélységben járnak, megalázhatja.” (Dán. 4:34)
Ahhoz, hogy lelkileg előrébb lépjünk, üdvösségünket elérjük, legyünk bölcsebbek Nabukodnozornál!  Tanuljunk e birodalmi vezető példájából! Alázattal járuljunk Urunk trónja elé.(Zsid.4:15,16)  A másik példa, egy a Lukács evangéliumában megörökített jelenet/példázat.Két imádkozó személyt látunk magunk előtt.Elsőre, nagy valószínűséggel amellett a személy mellett tennénk le a voksot, ha megkérdeznének minket, ki van közelebb az Úrhoz, aki mély megelégedéssel az arcán, hálával a szívében, ápolt külsővel égre szegezett szemekkel fordul az Úrhoz.
Ezt mondja: “…Isten! Hálát adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.” (Lukács 18:11/b-12)Tudatában van helyzetének. Tudja, hogy hálás lehet Istennek. Közeledik is hozzá. Kifejezi, mennyire boldog, kiváltságos helyzete miatt. Látja a különbséget önmaga és a többiek között.
Látja a különbséget!? Mielőtt, megkapnánk a választ, olvassuk el a másik, kevésbé rokonszenves alak imáját is, ahogy megörökítésre került Lukács szerint: A szemeit lesütve, saját mellkasát ökleivel csapkodva mormolja a következőket: “Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!” (Lukács 18:13/b) Ennyi. Ez a néhány szó. Semmi mutogatás, fejbiccentés, megvető odakacsintás a többi felé.
Meglátjuk benne ugyanazt a kívánatos törekvőt, akit Jézus Krisztus is meglátott?Ugyanis, Megváltónk, őrá hívta fel követői figyelmét: “Mondom nektek, ez megigazulva ment alá az ő házához, inkább hogy nem amaz; mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 18:4) Ezt az embert, valószínű többször érte életében – akár munkájából adódóan – vámszedő – is – megaláztatás. Őt, a saját magaláztatásai, az Istene iránti alázatra indították.  Kedves Jelenlévő! Kedves Testvérnők és Testvérek!Eltudjuk fogadni Atyánk kezéből, azokat a helyzeteket, körülményeket, amikor megaláznak minket? Áttudjuk konvertálni a rossz, nyomorúságos állapotainkat, összetöretettségünket, alázattá?
Végezetül, tudjuk meg, amennyiben sikerül – ha nem is egyik napról, a másikra -, alázatos lelkületűvé válnunk: érdemes! Ilyeneké a menynek országa!Jó azért, ha észben tartjuk: bármennyire is haladunk előre az alázat, a lelki fejlődésünk útján, a szolga, nem nagyobb az ő uránál. Megváltónknál, Tanítónknál nem lehetünk nagyobb alázattal. Fogadjuk el! (János1:9-16)
Hajtsuk meg fejeinket, és imádkozzunk!
 Ámen!

A bibliai idézetek a Károli fordítású Szentírás, 1991-es kiadásából származnak. Ebből adódóan, esetleges eltérések lehetnek a versek számozásában más fordításokkal összevetve – a szerk.

Kapcsolódik az alábbi gondolatsor az imádkozáshoz. Dániellel egyeztetve, szeretném elküldeni. Kívánok mindnyájunk Atyánktól jövő segítséget, támogatást, hogy szolgálatunk nyilvánvaló legyen, Őt dicsőítse! Ámen!
Tisztelettel: Palicz Laci.
Imádkoz(z)unk

Nincs olyan alkalom, összejövetel, amikor, ne imádkoznánk. Gyakran az elején, a végén, és még közte is. Otthon, esetleg a családunkban, vagy egyedül, magunkban is imádkozunk. Remélhetőleg, minden nap. Az, az: beszélgetünk az Úrral.
De, tényleg? Beszélgetünk?
  A társadalomtudományok alapja, a szociológia jeles művelői elismerik, hogy a hatékonyan, gördülékenyen működni vágyó társadalmaknak, szükségük van a vallásokra, egyházi kis-, és nagy közösségekre. Ezeknek fontos szerepük van a társadalmat alkotó személyek lelki karbantartásában, lelki immunrendszerének erősítésében, fenntartásában, öregek, magányosak, árvák, betegek, deviánsok stb. kondicionálásában, rehabilitációjában. Összegezni úgy is lehet ezt a megállapítást – és megállja a helyét -, hogy a vallás és a szervezeti hasznosak. Ám elfogadottságukhoz nem szükséges személyes hit, még tovább megyek: Isten. Megélt, átélt hit nélkül is működik, akár a pszichológia. Az előbbi beszél Istenről, míg a pszichológia eleve kihagyja; legfeljebb, a kollektív tudatalattiig jut el.  A pszichiátria feladata alapvetően, a súlyos lelkiállapotok gyógyítására vállalkozik. Nagymértékben hagyatkozva a materiális, gyógyszeres terápiákra.Ilyen volt sokáig, az elektrosokkos gyógyítás is. A pszichiátriát, a szociológia, nem említi egy kalap alatt a vallással, mint társadalmat jobbító eszközzel.  Miért volt ez a kis kitérő?Azon gondolkodtam délelőtt, vajon hányszor csúsznak át imáink az Isten nélküli,pszichológiai önsegítés kategóriájába?
– Uram! Kérlek, segíts, hogy legalább, a kettes legyen meg!- Segíts Istenem, hogy a vonatot elérhessem!- Segítsd meg X, Y testvért, testvérnőt, hogy meggyógyuljon!- Kérlek Istenem, hogy legyen jó állásom, szeretetteljes családom!- Adj növekedést a gyülekezetünknek!- Adj esőt, adj meleget, hideget!- Add, hogy megálljon már az eső, legyen vége a hőségnek, legyen nagy hó a téli szünetre, legyen “fehér karácsony”!
Ezekkel és hasonló kérésekkel, kifejezzük vágyainkat, hangot adunk vélt szükségleteinknek. Minden bizonnyal, őszinte lelkülettel tesszük. Azt is felismerhetjük bennük, hogy többnyire olyan kérésekkel fordulunk Istenünkhöz, amelyek esetében úgy érezzük: nem vagyunk (már) kompetensek. Nincs rájuk tevőleges hatásunk.
 PL.: Egy éjszakám maradt felkészülni a szóbelimre.  Amíg kicsik voltunk, meghitt bizalommal fordulhattunk szüleinkhez jobb esetben aggályainkkal, vágyainkkal, reális-. és irreális kérésinkkel. Ez így volt helyes. Ők, lehetőségeikhez, képességeikhez, netán jó-, vagy rossz kedvükhöz mérten, válaszoltak, reagáltak is. Megvették az óhajtott játékot, elvittek üdülni, játszottak velünk, a hátukra vettek, stb. Majd, megajándékoztak a titkon vágyott ékszerrel, autóval, stb. egy-egy jeles alkalom okán.Szinte, észrevétlenül épült belénk: ha kérünk: előbb, utóbb megfelelő választ kapunk rá.Berögzül; és visszük tovább magunkkal, átörökítve az utódokra, ahogyan mi megéltük. Legalább is, a legtöbb esetben, így történik.Távolodva a szüleinktől – vagy már korábban is -, kapcsolódva Istenhez, minden tudatosságot nélkülözve, fordulunk hozzá, a transzcendenshez.
Sőt, azt is megtehetjük – tesszük, hogy a saját felelősségünket akarjuk imáinkon keresztül rá, Istenre, ruházni.
Pl.:  – Úgy kezdődik, hogy van zsebpénzem, de inkább elfagyizom; és a szülőket kérem, vegyék meg az új gumit a kerékpáromra a közös kajapénzből.
  Majd, Istennek könyörgök a kettesért; pedig, egy hónapot adott a tanár a szóbeli felkészülésre, amivel nem jól gazdálkodtam.Kérem, nőjön a gyülekezet létszáma, de egy lépést sem teszek érdekében.Várom az ideális időjárást a szobámban – imádkozva érte – és nem megyek ki a szabadba egy jót mozogni.
Sorolhatnám tovább a számtalan sok megfogalmazott kérést…  Az ima nem más kellene legyen, mint beszélgetés Istennel.
A beszélgetéshez, két fél kell. Persze, beszélgethetek egy darab kővel, műanyag pohárral, stb. Azért, tőlük válaszra ne várjak!Amennyiben, az imáim a szociológia, ateista művelői szerint megálmodott keretekben szeretném tartani magam is, – karbantartsák lelki egészségem, reaktiváljanak, stb. – megelégedhetek a szokványos móddal. Ám, ha túllépem a vallásosság küszöbét, netán, megkívánom azt haladni, ha tényleg felsejlik a valóságos Vagyok, Aki Vagyok, imáimnak is át kell formálódniuk meglátásom szerint.Nem azt szeretném mondani, hogy ezt követően nem szabad/érdemes kérés(eke)t Istenhez intézni. Ám, törekedni kell arra, hogy amit kérek/kérünk, azzal, következetesen, összhangba is cselekedjek, cselekedjünk. Tegyük meg, a tőlünk telhetőt. Mégpedig, abban a tudatállapotban, hogy nem az én szándékom, akaratom a fontos attól kezdve, hogy imámban, kérésemmel Atyámhoz fordultam.   Szeretnék egy szerintem, adottságimnak megfelelő pályán karriert befutni. Kérem Atyám, támogasson!Elképzelem a helyem, a munkaterületem, családi helyzetem, egészségem, stb. Mindent, ami a beteljesülésemhez feltétel, ill. szükséges.Kérem, segítsen ebben. Belátom, egyedül Ő a segítség forrása és kulcsa.
  Rá is bízom magam? Tényleg tudom, hogy Ő Van? Vallom – de csak alkalmanként – a számmal, hogy Ő a Szabadítóm, szeret engem, stb.?
Mi van, ha a vágyott gyermek nem születik meg? Mi van, ha szeretett családtagom nem gyógyul krónikus betegségéből? Nem engem léptetnek a rég áhított pozícióba? Mi van, ha már minden ismerősömnek beszéltem az evangéliumról? Még sincs megtérő?
Akkor is elfogadom, hogy jó kezekbe helyeztem az életemet?Akkor is tudomásul veszem, ha nem úgy alakulnak a dolgaim, hogy sokkal bölcsebb személyre bíztam magam, mint a szüleim, barátaim? Belátom, hogy a tudósok, értelmiségiek legnagyobb erőfeszítései, jóslatai, tervei is eltörpülnek fensége előtt?Bízok-e elég kitartóan abban, hogy ha Ő támogatott valamilyen területén az életemnek, pl. hogy egy adott szakmát, diplomát megszerezzek, az nem véletlen, nem céltalan? A bibliai Józsefnek, Mózesnek, de még Jézus Krisztusnak is hány évig kellett várniuk arra, hogy elkezdjék szolgálatukat, amire hívattak a Földön?Az elhívástól a “bemutatkozásig” sem tellett eseménytelenül, hasztalanul az idejük. A személyes felkészülésüket szolgálta. Meglátásom szerint, még Jézus esetében is igaz (lásd, Lukács 2:40-52, János 2:1-7, Máté 4:1-11)  Az érett imádság szerintem, nagyobbrészt hallgatás, odafigyelés; és már kevésbé kérések sorozata.Amikor biztos vagyok már abban, hogy az Atya él, szeret engem annak ellenére, hogy ebben a gonosz világban hagyott mind idáig, egyre jobban megerősödik bennem az, hogy minden a javamat/javunkat szolgálja (Róma 8:24-28).
Az Írás alapos vizsgálása során, felismerszik, hogy a Megváltó, nem azzal a szándékkal jött erre a Földre, hogy minden testi bajtól, szenvedéstől megszabadítson minket. Azok is elhunytak, akiket Ő gyógyított meg, támasztott fel. Ha csak a földön elérhető beteljesülésre fókuszálunk, arra korlátozódnak kielégülésre váró vágyaink, csalódni fogunk. Nem kapunk majd minden kérésünkre “megfelelő”, pozitív választ. Jézus, nem hiánytalan megelégedést ígért. A Boldogság fogalmát is más “feltételekhez” kötötte, mint a haladást diktáló, modern társadalom alakító elit, ill. tudomány (Máté 5:2-12).Valószínű, Istent sem ismertük meg eléggé, ha kéréseink fontosabbak maradnak válaszainál.  Sok írnivalóm volna még.
Ami, még fontosabb: mindennél lényegesebb az, amit személyesen, Atyánk szól hozzánk :)! Figyeljük szavát, üzenetét!Ő tartson meg minket kegyelmében, Jézus nevében!
Ámen!